Újjászületés

Ez a légzéstechnika a holotrop légzés egyik ága, amelyet intuitív légzésnek is neveznek. A pszichoterápia egyik formájaként a 70-es években alakult ki. A pszichoterápiában ismert különböző megerősítésekkel és más kognitív eszközökkel kiegészített légzésforma, amelynek célja, hogy az érintett személy újra átélje, majd elengedje a születéssel járó fájdalmakat és traumát, valamint az ebből eredő vagy ezzel összefüggő érzelmi és pszichológiai blokkokat. A rebirthing elmélete szerint az újjászületési folyamat a következő négy részből áll:

-a fogantatástól az első szülési görcsig tartó szakasz,
-a szülési görcs,
-a szülőcsatornán való áthaladás,
-maga a megszületés és a köldökzsinór elvágása.


A folyamat mindegyik része és újra átélése olyan problémákhoz kapcsolható, hogy a szülők akarták-e, várták-e a gyermeküket, és fiút vagy lányt akartak-e.

Az első szakasz szorosan összefügg az önelfogadás és az önbecsülés érzéseivel.

A második szakaszhoz tartozik a szabad választás és döntés témaköre – ez a depresszió, illetve a pesszimizmus esetleges kialakulásához kapcsolódhat.

A harmadik szakasz az anyával való együttműködésről szól, amihez a következő érzések kötődhetnek: harag, düh, agresszió, bűntudat, pusztítás, önpusztítás.

Végül a negyedik szakasz már a világgal való első találkozással azonosítható, ami alapvetően meghatározza a környezetünkkel való kapcsolatunkat. Ide a következő érzések sorolhatók: függőség, bizonytalanság, szorongás, feszültség és félelem.

A rebirthing terapeuták által alkalmazott eljárás során az érintett „újjászületése” alatt minden problémáját átélheti, és helyette új érzéseket építhet fel, átalakíthatja életét.

 Vezeti: Szilasi Márti

Újjászületés workshop időpontja: előreláthatóan 2011. OKTÓBER 29. (10.00-17.00)

Előzetes bejelentkezés szükséges!

 

 

Jóga